Sziasztok ^^
Meghoztam nektek az új fejezetet. Belecsöppenünk a szerepjátékba, és szépen lassan komolyodnak az érzelmek.
Kérlek, íjrátok meg nekem a véleményeteket kommentben, hiszen csak ebből tudom meg, hogy jó irányba haladok-e vagy se :)
Jó olvasást mindenkinek ^^
A tekintetem a
tévé képernyőjére tapadt. Fogalmam sem volt, melyik csatornát néztem éppen, de
valami főzős vetélkedő ment, és éppen fésűkagylót kellett főzniük. Elég
nehéznek tűnt. Haha, a kis hülye
elrontotta!
Amint feltűnt,
milyen szánalmasan festhettem kívülről, előre biccentettem a fejem. Koncentrálj, Sammy, neked most más dolgod
van!
A
dohányzóasztalon ott fehérlett egy köteg papír, amit tegnap este kutyafuttában
Annabell dobott be hozzám. Ez a játék alapja és az én szerepem… őszintén, még
bele sem néztem. Valahogy nem fűlött a fogam az egészhez, bár neki kéne látnom
a dolognak, hiszen ma délután fogunk kivonulni az erdőbe. Még mindig nem tudom
megbocsájtani, hogy emiatt fogok lemaradni a gólyatáborról, gyakorlatilag az
első esélyemről a szocializálódás felé. Így jóval nehezebb lesz beilleszkedni.
A gondolatra
összefogtam magamon Vincent pulcsiját és magam elé húztam a lábamat. Talán
szólnom kéne Rikáéknak, hogy ne számítsanak rám.
Felvettem a
laptopot az asztalról és gyorsan végigpörgettem a MyBookomat, közben pedig
végig Rika neve felé kacsintgattam. Miután már nem találtam semmi érdekeset, rá
is kattintottam, sőt már gépelni is nekiálltam az üzenetet, de valami
megakasztott. Én nagyon megkedveltem a kis féljapán őrültet, de nem voltam
benne biztos, hogy ő is ugyanígy érez… márpedig, ha nem, elég furcsa lenne csak
úgy ráírni, hogy nem megyek, nem? Ezért inkább hagytam. Megszoktam már, hogy
mindig később magyarázkodom a dolgok miatt, úgy sokkal könnyebb volt nekem.
Valószínűleg észre se fogja venni, hogy nem vagyok ott.
Nagy
sóhajtással nyugtáztam, hogy a nagyvárosban kialakult kisebbségi komplexusom
még mindig nem sikerült legyőznöm. Egyszerűen képtelen voltam elhinni azt, hogy
bárkinek fontos lennék azok közül, akik nekem fontosak. Kivéve persze
Vincentéket.
Csak ekkor
tűnt föl, hogy az ujjaim a nagy, kapucnis pulcsi lelógó fémvégeivel játszottak,
közben pedig bárgyú vigyor terült szét az arcomon. Basszus, rettentően hiányoznak. Egyfolytában. Vajon tényleg olyan jó
dolguk van, mint ahogy azt Daniel mondta? Remélem. Bár azért kicsit jó érzés
lenne tudni, hogy nem véletlenül aggódtam magam halálra. Mármint… nem akarom,
hogy bajuk essék, csak mégis. Az egésznek már pusztán az emlékétől ismét
gyorsan dobogni kezdett a szívem. Szerintem sosem fogom teljesen megbocsájtani
a szomszédnak a habozását, és hogy hagyott engem majd megveszni a félelemtől.
Kis szemét.
Hm. Vajon
milyen lesz majd? Azt pontosan tudtam, milyen hercegnős leszek én, de ő vajon
hogyan fog festeni barbárként? Valószínűleg túlzottan is jól fog neki állni,
hiszen rettentő magas, elég nagydarab, vaskos a borostája, és úgy emlékeztem a
kefélős-szembenézős esetből, hogy a mellkasát sem szőrteleníti. Hah, még
szerencse. Teljesen elrontaná az egészet, ő így természetes. Így tökéletes.
Mondjuk arra is kíváncsi vagyok, vajon mennyi szerepünk lesz majd együtt,
mennyit leszünk egymás közelében. Pontosan tudtam, bármennyire ellenkezek is
ellene, megnyugtatna a jelenléte…
Automatikusan
a papír felé nyúltam, hátha írnak valamit erről, de az első öt oldal után is
még csak a világot és a benne élők kasztját és faját taglalták. Tipikus
történetnek tűnt: emberek, királyok, barbárok, óriások, gonoszok, és a többiek.
Ezután következett a mi országunk… jobban mondva az én országom, Nesiril.
Fiatal királyság, amely rossz viszonyt táplált a szomszédjával, Desiralisszal,
így nem is csoda, hogy elrabolták a rokonaimat. Az sem könnyíti meg a
helyzetet, hogy a földemet hét törzsre tagolódó barbár csapatok lakják, akik
nem akarnak fejet hajtani a királyi hatalomnak, ezért rendszeresen dúlnak és
fosztogatnak a városaimban. Szerencsémre viszont az törzsek korábbi vezetőit
megtámadta és megölte egy desiralisi hadúr, ezért hajlandóak szövetkezni
velünk, és megvívni a csatát a nagybátyámért és a testvéremért. Addig is, amíg
ők távol vannak, én irányítom a hadsereget és a királyságot. A segítségemre van
három hadúr és megannyi tanácsadó, de vigyázat, akadnak köztük árulók is.
Hűha, azért
ezt elég alaposan megtervezték… vajon ők tudják, ki az áruló, vagy ez csak
ilyen hirtelen jött dolog? Mindenesetre érdekes.
Az én
jellememről nem írtak semmi különöset, csupán annyit, hogy legyek határozott,
és alakítsam úgy az eseményeket, ahogy az nekem tetszik, hiszen mégiscsak
uralkodó volnék, vagy mi.
Azért ezt így
nem érzem teljesen fairnek. És nem is akartam ezt az egészet, de erre, ha én
elrontom a dolgot, egy csapat favágó fog életem végégig utálni. Túl nagy teher
ez egy egyetemista lánynak.
Kicsit
nevetgéltem magamban. Ez egészen hercegnős volt. Talán bele fogok jönni majd az
egészbe. Kíváncsian lapoztam tovább a papírok között, hiszen még megannyi volt
vissza, de nem jutottam vele túl sokra, mert valaki megzavart. Néhány kopogás
után Annabell boldog, élesen metszett arca nyomult be az ajtón.
‒ Itt vagy,
Sammy? ‒ kérdezte vigyorogva.
‒ Aha, persze.
‒ A kanapéról ülve integettem neki, közben a papírokat visszadobtam az
asztalra.
‒ Na,
átolvastad már? – Az arcával feléjük bökött, miközben felém közeledett, majd
ledobta magát mellém a kanapéra, és a kezembe nyomott egy pohár kávét.
‒ Még nem
teljesen. ‒ Felé nyújtottam a kezem, és átvettem az italt. ‒ Köszi.
‒ Az nem túl
jó. Te vagy a királynőnk, Sam, tudnod kell, mi a dörgés.
‒ Akkor
gondolom, nem csak egy papírmasé királynő leszek, mi?
‒ Az akarnál
lenni? ‒ vonta fel a szemöldökét.
‒ Jaj, dehogy!
– ellenkeztem a kezemet lóbálva. ‒ Csak tudod… nekem ez az egész nagyon idegen.
‒ Ne izgulj,
minden oké lesz, én ott leszek melletted és segítek, amikor csak kell. Amúgy se
olyan komoly ez a dolog… bár mindenki hallgatni fog rád és tisztelni, és a
döntéseid befolyásolni fogják a játék kimenetelét, na de a jó döntések miatt
vannak a tanácsadók, nem?
‒ De, azt
hiszem…
‒ Na – csapott
a combomra ‒, készen állsz?
Nem
válaszoltam, csak elmosolyodtam és felálltam, hogy lehozzam az emeletről a
ruhákat. Bármennyire is kétségeim voltak, azért nem bántam, hogy kis időre én
leszek a dolgok középpontjában. Lehet, hogy ettől rossz ember leszek, de végre
nem kell majd olyanokon jártatni az eszem, mint hogy valakit érdeklek-e vagy
se. Pár napig mindenkit érdekelni fogok.
Széles
mosollyal az arcomon adtam át az a zacskót Annabellnek, amelyiket fel akartam
venni az első napon.
‒ Ez tuti jó
lesz? – rázta meg kétkedve, amire én csak forgattam a szemem.
‒ Tuti.
‒ Na, akkor
mire vársz? Vedd föl!
Mivel tudtam,
hogy rengeteget kell majd segítenie nekem, hiszen egy valamelyest fűzős
darabról volt szó, inkább nem vonultam be a fürdőbe. Ott előtte vetkőztem le és
húztam magamra fel a hófehér, könnyű anyagú alsóruhát, amit mögém lépve Anna
meg is kötött a hátamon. Rutinos kezekkel fonta össze a szálakat, majd meghúzta
őket, ezzel formát adva az amúgy nem túl formás, egyenes derekamnak.
Olyan volt,
mintha évek óta együtt dolgoznánk. Nem is kellett mondanom semmit, csak
felemeltem a karom, ő pedig rám húzta a sötétkék anyagból varrt darabot. Amikor
kibukott a fejem a ruhából észrevettem, milyen komoly arccal végezte a
folyamatot. Ismét csak ekkor csapott belém, hogy hiába kedvelem Annát, ő nem
azért igazodik ennyire az én mozgásomhoz, mert ismerjük egymást, hanem mert
neki ez a munkája. Ez kicsit csalódottsággal töltött el. Rossz érzés volt
szinte számomra idegenekhez ilyen mértékben ragaszkodni. Túlságosan veszélyes,
hiszen ők javarészt nem viszonozták ezeket az érzéseket. Tapasztaltam már
ilyesmit eleget. Éppen ezért visszafogtam a kislányos ujjongást, és hidegen
mosolyogtam, mint ahogy az Wendy tenné.
Egy könnyed
mozdulattal kihúztam a hajamat a ruha alól, addig Annabell a szőrmegallért
vette elő a táskából, majd óvatosan a ruhára csatolta a dekoltázs és a nyak
mentén. Ezt követően megállt előttem, és először kissé kritikusan, majd egyre
kedvesebben nézett rám.
‒ Tényleg jó
lesz – mosolyogta végül.
Lehajolt,
meglebbentette a sötétkék bársonyszoknyát, megigazította az aranyszínű övet a
csípőmön, és kicsit lejjebb húzta a felső részt, hogy jobban kidobja a
dekoltázsom.
‒ Már csak a
hajad kell megcsinálni, aztán én is elkészülök, és mehetünk is. Tudsz fonni?
‒ N-nem igazán
– hebegtem zavartan, ám mielőtt választ kaphattam volna, ismét kopogás hallatszott
az ajtó felől.
Kíváncsian
nyitottam ki a bejáratot, ahol meglepetésemre két talpig fantasybe öltözött
lány állt. Te jó ég! Ez Rika és Nao!
A döbbenettől
a számhoz kaptam, meg sem bírtam szólalni, és kellett pár másodperc, amire
elröhögtem magam.
‒ Na? Na? –
tárta szét a karjait a diákos, végigsimított a rubinvörös ruháján és a befont
haján. Láthatóan büszke volt a küllemére. Naomi csak negédesen vigyorgott
mögötte.
‒ Ti mégis mit
kerestek itt? – nyökögtem egyszerre kiábrándulva és boldogan.
‒ Meg lettünk
hívva – dicsekedett Naomi. Szőke fürtjei tökéletes kontyban ültek a feje
tetején.
‒ H-hogy mi? –
kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel. ‒ Mikor? Ki?
Rika hosszú
lábaival mellém szökellt és a karját átvetve a vállamon húzott magához.
‒ Benne vagy
egy ekkora buliban, és nekünk nem is szólsz? Komolyan kihagytál volna minket?
‒ De én… a
gólyatábor…
‒ Ki a francot
érdekel a gólyatábor?
‒ Hát… én
szívesen elmentem volna, mármint… beilleszkedés meg minden…
‒ Jaj, ne
szórakozzunk már, Sammy, ennél a játéknál bulibb dolgot kitalálni se lehetne!
Ha ilyen lehetőség van, mégis ki akarna menni egy hideg, poros kunyhóba, ahol
maximum a pia és néhány kanos gólya melegítene fel?
‒ De… komolyan
jönni akartok? ‒ Hiába láttam rajtuk a lelkesedést, hihetetlen volt, hogy kihagynák
az egészet. Inkább Naora néztem, hiszen ő is elsőéves volt, akárcsak én. ‒ Nem
félsz, hogy ki fognak utálni?
‒ Ez nem ilyen
komoly dolog – legyintett. ‒ Senki sem kövez meg, ha kihagysz egy bulit, majd a
következőre elmegyünk.
‒ Így van! –
kiabált Rika, aki ezt követően azonnal a vigyorgó Annabellre nézett. ‒ A
hajával lesz valami csinálva, ugye?
Válaszul csak
bólintott.
A lány már
éppen húzni kezdett magával a konyha felé, amikor kibújtam a karja alól, és
kicsit eltávolodtam tőlük.
‒ Most
tényleg… örülök, hogy itt vagytok, de hogy kerültök ide? Ez nem ilyen… belső
körös dolog?
‒ A belső
körből hívtak meg – magyarázta Naomi.
‒ De mégis ki?
– bámultam rá értetlenkedve.
‒ Hogyhogy ki?
Hát Daniel – válaszolta hetykén, de én ettől majdhogynem színrohamot kaptam.
‒ Mi van? –
szegeztem neki ledöbbenve.
‒ Tegnap este
bejött kajálni a Marcóba, és én is éppen ott voltam. Felismert.
‒ M-mi?
Komolyan? ‒ Hűha… Daniel csupa meglepetés. Csupán egyszer találkozhatott
Naomival, mégis megjegyezte az arcát? Furcsa.
‒ Aha, én is
meglepődtem. Tök természetesen jött oda, mintha régóta ismernénk egymást. A
randim kicsit meg is orrolt, azt hitte, hogy megcsalom – kuncogott. ‒ Na,
mindegy. Szóval elmesélte a helyzetet, hogy úgymond kötelező megjelenned a
játékon, és nagyon bánod, hogy nem mehetsz el a gólyatáborba, így felajánlotta,
hogyha esetleg lenne kedvem elmenni, akkor menjek, és akkor te se leszel
egyedül.
Teljes sokkban
álltam vele szemben. Előző délután Dan totálisan kikelt magából a gólyatábor
miatt, de mégis hajlandó volt az egészet más szemszögből nézni. Az enyémből.
Szinte
éreztem, amint leolvad az arcom a helyéről. Az összes vér a fejembe tódult,
amitől elszédültem, a térdem pedig megroggyant.
‒ Azt mondta,
nem akarja, hogy emiatt kimaradj az egészből, és legalább mi legyünk melletted.
‒ Naomi hangja szinte simogatóan mélyre bódult. ‒ Én pedig elhívtam Rikát is,
hiszen gondolom, hogy elég elfoglalt leszel.
‒ Meg amúgy
is. Rika imádja az ilyeneket – magyarázta magáról feltüzelve. ‒ Meg amúgy sem
hagyhatom, hogy rosszul érezd magad. És nem fognak emiatt kiutálni, ne félj.
Nem
válaszoltam. Ha akartam, se tudtam volna, az egész erőmből annyira telt, hogy
meghatódva bólogassak.
‒ Nem tudom,
mit mondhatnék – nyekeregtem.
‒ Csak mondd,
milyen hajat szeretnél – tárta szét a karjait Rika kacagva.
Erre a
kijelentésre Annabell azonnal elkapta a tekintetem, és az asztalhoz parancsolt,
én pedig teljesítettem, amit kért. Gyorsan ő is átöltözött, hasonlóan szép
ruhát vett fel, mint mi, bár ő saját magának is bármi gond nélkül meg tudta
kötni. Anna elképesztően karcsú volt, talán már túlzottan is, de szerencsére az
életvidámságából látszott, hogy nem beteg.
‒ Valaki tud
fonni? – kérdezte, miközben mögém húzott egy másik széket, amire aztán leült.
Nao jelentkezett, és ugyanígy tett egy másikkal, így hárman egymás mögött ülve
babráltunk a másik hajával.
Anna erős,
rutinos kezekkel szedte szét a tincseket a hajamon, amiket a legkülönbözőbb
formákban fogott aztán össze. Furcsa érzés volt, amikor hozzámért, olyan
hivatalos, mintha egy fényképezésre készülnék.
‒ Ezt meddig
gyakoroltad? – csúszott ki belőlem.
‒ A fonást?
‒ Aha.
‒ Nálunk ez
elkerülhetetlen. Egy jó stylist mindenfélét tud csinálni mindenféle zsinórral
vagy lelógó izével, hiszen ha elszakad egy ruha egy gála előtt, úgy kell
megoldani, hogy ne látszódjon a hiba.
‒ Történt már
veled ilyen?
‒ Ó, szivi, ha
tudnád!
‒ Mesélj! –
kuncogtam.
‒ A New York-i
divathéten az egyik celeb… sajnos nem mondhatok neveket, köt a titoktartás ‒
nevette ‒, szóval az egyik celeb rálépett egy méregdrága Versace ruha aljára,
ami amúgy is elég lenge volt és nehezen felvehető. Talán mondanom se kell, hogy
az egész szanaszét szakadt, nekem pedig meg kellett oldanom az egészet. De
sikerült.
‒ Hogyan?
‒ Szerintem
csoda volt – jelentette ki magabiztosan. ‒ De senki nem vette észre.
‒ Neked nem
fura ott? – Ismét egy új kérdés bukott föl a számból, aminek talán nem kellett
volna.
‒ Mármint mi?
‒ Mistmountain
után New Yorkba menni.
‒ Ilyen az
élet, szívem. Mistmountainen kívül is van világ.
‒ Csak nekem
az a világ nem tetszik…
‒ Lehet, hogy
csak rossz helyre mentél. ‒ Szerintem észre se vette, de amikor ezt mondta,
gyengéden végigsimított a hajamon.
‒ Kik lesznek
ott? – kérdezte tőle Rika izgatottan.
‒ Mindenki.
Tényleg mindenki, aki csak el tud jönni. Nagyjából az összes favágó és néhány
rokonuk is.
‒ Wendy is? –
érdeklődtem.
‒ Persze. Ő
Garry, a főszervező felesége.
‒ Garry és
Wendy Wilkinson? ‒ Rika hangja baljóslatúan csengett. Felnyitottam az eddig
csukott szemem, és valóban elég sokatmondóan kacsintgatott Anna felé.
‒ Aha –
felelte az elnyújtottan.
‒ Mi a gond? –
fészkelődtem.
‒ Nincs semmi,
csak állítólag… nem túl jó a házasságuk – magyarázta a diákos.
‒ És még
nagyon szépen fogalmaztál. Lakat legyen a szátokon, lányok, de erős gyanúm van
afelé, hogy Wendy nagyjából a fél favágói gárdával lefeküdt már.
‒ Csalja a
férjét? Hiszen olyan jó feleségnek tűnt. ‒ Annabell mondatai őszintén
megleptek. Ha valakiből, hát belőle nem néztem volna ki ezt, hiszen mindenben
tökéletes volt.
‒ Jó szerető.
De ez tényleg titok! Ha bármit visszahallok, letagadom!
‒ Oké, persze
– bólogattunk egyszerre, de én elgondolkodtam.
A lányok
tovább folytatták a cseverészést, nekem viszont csak Wendy járt a fejemben. Nem
tudom, mivel fogott meg ennyire, de úgy éreztem, mindenképp rá kell majd
hasonlítanom a jövőben. Olyan gyönyörű és higgadt akartam lenni, mint ő. Mindig
is ilyen személyiségre vágytam, erre tessék. Megvolt az árnyoldala.
Az utolsó
simításokat is elvégeztük, aztán már csak azon kaptam magam, hogy kulcsa zártam
az ajtót. Legközelebb már Max és Vin is itt lesznek.
Gyalog mentünk
a helyszínre, hiszen bármiféle modern kütyü tiltott volt ebben a pár napban,
így az autó is. Nem volt túl közel a helyszín, éppen azért kimelegedve, lihegve
értünk a táborhoz, hiába volt a hőmérséklet tíz fok alatt.
A kimerültség
miatt már-már kételkedni kezdtem abba, hogy megéri-e ez az egész, de amikor
megpillantottam a fák között a hatalmas, korhű sátrakat és a sok favágót, ahogy
lovagnak, mágusnak vagy barbárnak beöltözve ültek a tűz körül nevetve, már
egyáltalán nem volt kétségem.
Eltökélve
haladtunk a tábor felé, de még mielőtt beléphettünk volna, megpillantottam
Danielt és a földbe gyökerezett a lábam. Az a bolond a késő nyári hűvösben
félmeztelenül mászkált, a felsőtestét csupán egy kicsi szőrmekucsma takarta a
vállánál és két bőrszíj X alakban a mellkasán. A bordái mentén sötétkék
festékkel húztak csíkokat, alul pedig bőrnadrágot és bőrcsizmát viselt.
Jelenleg az egész valója majdnem széthasadt a férfiasságtól, amin az se
könnyített, hogy éppen fát vágott. Végül is mi mást csinálhatna?
Kissé
lemaradtam a lányok mögött, ők észre sem vették őt. Komolyan csak nekem tűnt fel? Tényleg csak én csorgattam rá a nyálam?
Szerencsétlen vagyok…
Egy pillanat
alatt a szomszédom észre is vett minket. Mintha tilos lenne bemennem hozzájuk,
elém loholt, belém karolt és elvont engem a fák közé. Rikáék meglepődve néztek
utánunk, de még csak magyarázkodásra sem volt időm.
‒ M-mi ez az
egész? – faggattam a férfit, aki nem felelt semmit, csak vitt előre a rengetegben
úgy jó harminc métert. ‒ Dan!
‒ Nyugalom –
nevetett. ‒ Nem rabollak el.
Végre
megálltunk az erdő egy sűrűbb részén. Az elszínesedő lombokon megült a pára,
mint ahogy a füvön és a bennük lévő gallyakon is. Néhol finom esőként hullott
alá egy-egy levél.
‒ Te meg vagy
őrülve – nevettem ránézve. ‒ Mi ez a hacuka?
‒ Talán nem
tetszik? – Miközben kérdezte, belekapaszkodott az övtartójába, és elmélyítette
a hangját.
‒ Dehogynem,
csak… ‒ Hogy a francba ne tetszett volna? Túlságosan is tetszett. Nehéz volt
nem a robusztus izmait figyelni. ‒ Nagyon meg fogsz fázni.
‒ Megéri.
‒ Miért hívtál
ide?
‒ Minden
rendben? Kedvesek voltak a lányok? El tudtad olvasni a leírást?
‒ Minden
rendben, Daniel – somolyogtam. ‒ És köszönöm.
‒ Mit?
‒ A lányokat –
mondtam, közben zavartan megvakartam a homlokom. ‒ Komolyan.
‒ Láttam,
mennyire szomorú voltál, hogy nem lehettél velük. Ezért szóltam nekik.
‒ Köszönöm. ‒
A legszívesebben megöleltem volna, szinte éreztem a kényszert a testemben, de
tudtam, hogy furcsán venné ki magát az egész.
‒ Hoztam neked
valamit – emelgette a szemöldökét.
A hátul lógó
kis bőrtáskájába nyúlt, és elővett belőle egy kicsi, de annál csinosabb
aranyszínű koronát. Igazi ötvösmunka lehetett. A darab nem volt túlcsicsázva
ékkövekkel, csupán önnön magában, a fémből fonva lett tökéletes.
‒ Ez minden
évben jár a királynénak – búgta, majd közelebb lépett hozzám, és gyengéden a
fejemre helyezte. Ezután kicsit eltávolodott tőlem, de nem mért végig, egész
idő alatt csak az arcomba bámult. ‒ Tökéletes.
A kezeim védekezőleg
a hátam mögött összekulcsolódtak, máskülönben biztos, hogy hozzáértem volna.
Úgy nézett rám, mint aki minden porcikájával ugyanezt akarta megtenni. Semmi
mást, csak hozzáérni a másikhoz úgy, hogy az nem baráti, hanem valami teljesen
más. Láttam már rajta ezt a nézést, méghozzá az álmomban.
‒ Menjünk! ‒
Szívott egyet az orrán, és elfordult tőlem. Úgy tett, mintha az egész nem lett
volna. Lehet, hogy csak én értem félre a dolgot? Mégis mit akarhatna tőlem Dan?
Én mit akarhatnék tőle? Azt hiszem, hogy egyelőre csak megérintetni… de a
kezeim görcsösen kapaszkodtak egymásba.
‒ Daniel! –
szóltam utána még utoljára, amire készségesen felém fordult. ‒ Szerinted… hogy
lehetnék jó királynő?
‒ Nem tudom.
Igazából az a lényeg, hogy mindegy, milyen összezavarodott vagy, a többiek ne
lássák ezt rajtad. Legyen olyan… királynős nézésed, tudod.
‒ Nem, nem
tudom – nevetgéltem zavartan. ‒ Az milyen?
‒ Nézz úgy,
mintha utálnál mindenkit. Próbáljuk ki! – Vigyorogva telepedett meg előttem,
megvetette erős lábát a földön, és kis terpeszbe ereszkedett. ‒ Nézz rám úgy,
mint akit teljes szívedből gyűlölsz!
‒ Á, mindegy,
már értem a lényeget – legyintettem, és elsiettem mellette. Hátra se néztem.
Igazából
fogalmam sem volt, miről beszélt, de nem vehette észre rajtam, hogy már nem
bírtam rá még csak viccből sem úgy nézni, mint akit teljes szívemből gyűlölök.
Hey:)
VálaszTörlésNemrég találtam meg a blogot, és hát igen, abszolút beleszerelmesedtem. Talán Danielnek is köze lehet hozzá:3
Rettenetesen jól írsz, és érdekes a történet is, remélem hamar olvashatom az új részt. :)
Jaj, nagyon köszönöm a kommentet, és hogy olvasol ^^ örülök, hogy ennyire tetszik ;D
TörlésNagyon sajnálom, hogy várni kell a következő fejezetre, de sajnos ez most egy ilyen időszak :/
Újfent Imádom 😍 Alapjáraton nem vagyok az a hozzászólós típus inkább csendben csodálom a blogokat de jelen pillanatban nem tudom magamba tartani a gondolataimat. Beleszerettem a blogba, a sztoriba, a karakterekbe. Sammyvel teljes mértékben tudok azonosulni. Daniel karakterét imádom, álmaim pasija és a közte és Sammy közti szálért is oda vagyok. Mikor jön a következő rész?😍
VálaszTörlésJaj, köszönöm szépen, nagyon drága vagy ^^ Külön örülök, hogy ennyire tudsz azonosulni Sammel :)
TörlésAmint tudom, hozom a fejezetet!
Kíváncsi vagyok Sammy hercegnőre*-*
VálaszTörlésMondjuk a félmeztelen Daniel is egészen izgat:D
AMikor megláttam hogy új rész van.
Majdnem felsikítottam örömömben:3
Minden vágyam volt egy sikoly :DDD
TörlésIsmét sikerült olyan részt írnod, amit egyszerűen csak IMÁDTAM! :)
VálaszTörlésKomolyan mondom, te teszed jobbá a vasárnapjaimat :)
Puszi: Amber
Ez elég nagy szó :OOO
TörlésKöszönöm szépen, kedves ^^ Remélem a többiekben sem okozok neked csalódást! (és senki másnak sem)